Vállalkozóknak az adóellenőrzésről

Segítség az adóellenőrzésben - az első konzultáció ingyenes

 

 Az adóellenőrzésről általában - az ellenőrzés folyamata

 

id-100211894.jpg

 

Az ellenőrzés a Megbízólevél átvételével indul. Ezt jellemzően kíséri egy Tájékoztató levél, mely tartalmazza az ellenőrzés részleteit, mikor, hol kell megjelenni, milyen dokumentumokra, iratokra van szükség. A megbízólevél átvételének a dátuma egyrészt a határidő számítás miatt fontos, mert ezzel az időponttal kezdődik az ellenőrzés. Amennyiben „bevallások utólagos ellenőrzéséről” van szó, akkor már önrevíziót nem nyújthatunk be a vizsgált időszakra. Ez a kitétel nem vonatkozik arra az ellenőrzésre, melynek a megbízólevelén ez áll: „egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzés.” Ezt nevezzük röviden iratbetekintéses ellenőrzésnek. Ennek az ellenőrzésnek jellemzően valamilyen információszerzés a célja a hivatal részéről.

Az ellenőrzés lefolytatása jellemzően az iratok vizsgálatával kezdődik, illetve történik. Szükség esetén a hivatalnak lehetősége van különböző ellenőrzési cselekvések végzésére, pl. nyilatkozattételre idézhet, tanúkat hallgathat meg, helyszíni ellenőrzés végezhet, kapcsolódó vizsgálatot rendelhet el stb.

Az ellenőrzés lezárása a jegyzőkönyv átadásával zárul. A jegyzőkönyvre lehetőség van észrevételt tenni. Általában érdemes élni ezzel a lehetőséggel, „ingyenes”, és befolyásolhatja esetlegesen az ellenőrzés folytatását illetve a jogkövetkezményeket, a bírság mértékét.

A jegyzőkönyv kézhezvétele után a Hivatal „határozatot” hoz. A határozat tartalmazza a szankciókat, mennyi mulasztási bírságot, késedelmi pótlékot kell fizetni.

Amennyiben az adózó „nem ért egyet” a határozatban foglaltakkal „fellebbezés”-t nyújthat be. Ekkor a másodfokú adóhatósághoz kerül az ügy.

 A másodfokú hatóság a törvényes határidőn belül elbírálja az elsőfokú adóhatóság határozatát és dönt. A döntés többféle lehet:

  • Helybenhagyja az elsőfokú határozatot, vagyis nem módosít rajta
  • Megváltoztatja az elsőfokú határozatot, tehát módosít rajta
  • Az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására utasítja.

Új eljárás esetén a kérdéses témában tulajdonképpen újra indul az ellenőrzés, újabb jegyzőkönyv fog születni a vizsgálat lezárása után. Erre újból lehet észrevétel tenni, és újabb határozat születik.

Ezt a határozatot ismét „meg lehet fellebbezni”, ha adózó úgy ítéli meg, hogy jogszabálysértő a határozat.

Amennyiben az adózó nem ért egyet a másodfokú adóhatóság határozatával, kérheti annak bírósági felülvizsgálatát.

 

 

Jogi szabályozás -  Az adózás rendjéről szóló törvény

 

Az ellenőrzés fajtái

87. § (1) Az adóhatóság az ellenőrzés célját

a) a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló (ideértve az egyszerűsített ellenőrzést is),

b) az állami garancia beváltásához kapcsolódó,

c) az egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló,

d) az adatok gyűjtését célzó, illetőleg egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló,

e) az illetékkötelezettségek teljesítésére vonatkozó,

f) az ellenőrzéssel lezárt időszakra vonatkozó ismételt

ellenőrzéssel valósítja meg.

(2) Ellenőrzéssel lezárt időszakot az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott ellenőrzés teremt.

(3) A vállalkozási tevékenységet folytató magánszemély saját magára vonatkozóan benyújtott, a 31. § (2) bekezdése szerinti bevallásának a benyújtás adóévében történő utólagos ellenőrzése nem teremt ellenőrzéssel lezárt időszakot.

 

Az egyes adókötelezettségek ellenőrzése

118. § (1) Az adóhatóság elsősorban az adózónál fellelhető iratok vizsgálatával ellenőrzi, hogy az adózó eleget tett-e a törvényekben előírt egyes adókötelezettségeinek, azokat határidőben, illetőleg az adó megállapítására, bevallására és megfizetésére alkalmas módon teljesíti-e.

(2) Az (1) bekezdés keretében az adóhatóság különösen a bejelentésre, bevallásra, adatszolgáltatásra, nyilvántartásra, bizonylat kiállítására, megőrzésére, könyvvezetésre, az adó-, adóelőleg levonására, beszedésére vonatkozó előírások megtartását ellenőrzi.

(3) Hibák, hiányosságok esetén ezek megszüntetését, a mulasztás pótlását - megfelelő határidő tűzésével - az ellenőrzés megállapításairól hozott határozatában írja elő az adóhatóság.

(4) Az ellenőrzést lezáró határozatban az adóhatóság mulasztási bírság kiszabásáról is rendelkezhet.

(5) Az egyes adókötelezettségek ellenőrzése során tett megállapítások alapján az adóhatóság elrendelheti a bevallás utólagos ellenőrzését is.

Adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés

119. § (1) Az adóhatóság nyilvántartásában és az adózó nyilvántartásában, bevallásában szereplő adatok, tények, körülmények valóságtartalmának, illetőleg ezek hitelességének megállapítása érdekében a bevallási időszak lezárását megelőzően is adatokat gyűjthet, vagy helyszíni ellenőrzést végezhet. Adatgyűjtésre és helyszíni ellenőrzésre sor kerülhet a becslési adatbázis létrehozása, bővítése, illetve frissítése érdekében is.

(2) Az (1) bekezdés alapján az adóhatóság

a) próbavásárlással, fel nem fedett próbavásárlással a számla-, nyugtakibocsátási kötelezettség teljesítését,

b) leltározással az árukészletek, alapanyagok, félkész termékek eredetét, nyilvántartását,

c) a megrendelők köréről, a tapasztalható forgalmi viszonyokról, a vállalkozási tevékenységhez használt tárgyi eszközökről, a vállalkozásban részt vevő személyekről szóló jegyzőkönyv készítésével a vállalkozás körülményeit,

d) a vállalkozási tevékenységben résztvevők alkalmazásának jogszerűségét, társadalombiztosítási jogszabályokban a bejelentésükre vonatkozó kötelezettségének teljesítését,

e) az adózónál az adómegállapítás alapját képező statisztikai állományi létszámot,

f) a bejelentett tények, adatok, körülmények valódiságát,

g) termék előállítását, raktározását, szállítását, felhasználását, valamint a termékekkel kapcsolatosan végzett tevékenységeket,

h) az adózó által a könyvei, nyilvántartásai vezetéséhez, valamint a bizonylatok feldolgozásához alkalmazott szoftvereket, informatikai rendszereket, számításokat

vizsgálja.

(3) Ha az adatgyűjtés eredményeként feltárt tények, adatok, körülmények kétségessé teszik vagy cáfolják az adózó irataiban, nyilvántartásában szereplő adatok valóságtartalmát, illetőleg az adóhatóság a bevallási időszakon belül ismételten tárja fel a nyugtakibocsátási kötelezettségének elmulasztását, igazolatlan eredetű áru, alapanyag, félkész termék felhasználását vagy forgalmazását, továbbá be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatását, az adóhatóság a bevallási időszakot lezáró adóbevallást vonja ellenőrzés alá.

(4) Az állami adóhatóság általános megbízólevéllel rendelkező adóellenőre adatgyűjtésre irányuló helyszíni ellenőrzést olyan legalább középiskolai végzettséggel rendelkező személlyel együtt is lefolytathat (a továbbiakban: kisegítő adóellenőr), aki megfelel a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény kormánytisztviselőkre vonatkozó alkalmazási feltételeinek, és akivel az adóhatóság ilyen feladatok ellátására határozott idejű munkaszerződést kötött. A kisegítő adóellenőrre az adóellenőrre vonatkozó összeférhetetlenségi és kizárási szabályok az irányadók.

(5) A kisegítő adóellenőr az adóellenőrrel együtt az ellenőrzés során üzleti, üzemi vagy az egyéb adóköteles tevékenység folytatására szolgáló helyiségbe, helyszínre, illetőleg a vállalkozási tevékenységgel összefüggő alapanyag, félkész termék, áru tárolására szolgáló helyiségekbe beléphet.

 

Egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés

119/A. § (1) Az adóhatóság az adózónál, illetve az adózónak nem minősülő magánszemélynél - a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózók adókötelezettségének, adóalapjának, adókedvezményének, adójának vagy költségvetési támogatásának megállapítása, ellenőrzése céljából - a szerződésben foglalt egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytathat le.

(2) Az adóhatóság az (1) bekezdés szerinti ellenőrzést folytat le akkor is, ha az állami adóhatóság a NAV nyomozóhatósági hatáskörrel felruházott szerve által feltárt adatok és bizonyítékok alapján bűncselekmény elkövetési értékének megállapítása céljából vizsgálja az egyes gazdasági események valódiságát.

(3) Az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés kiterjed a vizsgált gazdasági eseményekkel összefüggő adatok, tények, körülmények, iratok, nyilvántartások, így különösen a beszerzések és az értékesítések körülményeinek, a gazdasági esemény személyi és tárgyi feltételeinek, illetve a gazdasági esemény megtörténtét igazoló iratok valódiságának vizsgálatára.

(4) Az adóhatóság a (2) bekezdés alapján lefolytatott ellenőrzésről készült jegyzőkönyv egy példányát átadja a NAV - az állami adóhatósági ellenőrzés alapjául szolgáló adatokat és bizonyítékokat feltáró - nyomozóhatósági hatáskörrel felruházott szerve részére.

(5) Az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés során tett megállapítások alapján az adóhatóság elrendelheti az adózó, illetve az adózónak nem minősülő magánszemély bevallásainak utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzését is.

(6) Az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés akkor is lefolytatható, ha az ellenőrzéssel érintett időszakra bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés van az adózónál, illetve az adózónak nem minősülő magánszemélynél folyamatban.

(7) Az ellenőrzés során feltárt adatokat az adóhatóság jogosult az adózóval közvetlen vagy közvetett szerződéses kapcsolatban állt vagy álló más adózó, illetve adózónak nem minősülő magánszemély ellenőrzésénél a tényállás tisztázása céljából felhasználni.

(8) Az ellenőrzés megállapításai alapján az adóhatóság megfelelő határidő tűzésével elrendelheti, hogy az adózó iratait, nyilvántartásait, bevallásait a jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően rendezze, pótolja, önellenőrizze. Amennyiben az adózó ennek határidőn belül nem tesz eleget, az adóhatóság a 172. § (20b) szerinti mulasztási bírsággal sújtja.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 10
Heti: 88
Havi: 449
Össz.: 65 076

Látogatottság növelés
Oldal: Az adóellenőrzésről általában
Vállalkozóknak az adóellenőrzésről - © 2008 - 2024 - adoellenorzes.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »